Újra megrendezik a fizika napját

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel, és kiderül az is, hogy az órákon megszerzett tudás milyen széles körben hasznosítható a munkaerőpiacon – közölte Szalai Tamás, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse az MTI-vel.

Az SZTE Fizikai Intézetének Dóm téri épületében tizenöt standon mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók – akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal akadtak szülők és más idősebb érdeklődők – megismerkedhetnek színes optikai jelenségekkel, a kvantumfizika rejtélyeivel, láthatnak elektrosztatikus “villám-show-t” és végezhetnek okostelefonos méréseket is. A vendégek bepillantást nyerhetnek a csillagrobbanások, gravitációs hullámok és fekete lyukak világába. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai a mikrovilág titkaiból tárnak föl néhányat, fény és élet témakörben pedig interaktív biofizikai foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar udvarán tavaly felállított, monumentális, 11 méter magas légnyomásmérő eszköz, a Torricelli-cső működése is megfigyelhető majd.

Szabó Gábor akadémikus, az egyetem rektora látványos előadáson mutatja be kedvenc kísérleteit, Szatmáry Károly professzor pedig Élet keresése az Univerzumban címmel beszél az űrkutatásról. Ezen a napon az egyetem fizikai laborjai közül is bepillanthatnak néhányba  a vendégek, így például a Nagy Intenzitású Lézer Laboratórium kisebb csoportokban fogadja majd a látogatókat.
A fizika napján részt vesznek korábbi fizika szakos hallgatók, akik beszámolnak arról, milyen széles körben hasznosítható az egyetemen szerzett tudás: a diákok találkozhatnak Junior Prima díjas kvantumfizikussal, orvosi képalkotó berendezéseket fejlesztő cég munkatársával, illetve fizikusként a pénzügyi szférában dolgozó fiatal szakemberrel is. Emellett a szegedi lézerközpontot működtető ELI-ALPS Kft. és a Hobré Laser Technology Kft. is bemutatja standjain a karrierlehetőségeket és az egyetemmel való együttműködésüket.

Forrás: MTI

 

 

A magyar kultúra napja – Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket

Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtáros, Szűcsné Kolonics Erika közművelődési szakember és Nagy Károly festőművész kapta idén a Szeged Kultúrájáért díjat, az elismeréseket pénteken adták át Szegeden.

Botka László (MSZP) polgármester a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, hogy Szeged azért az, ami – élhető európai régióközpont -, mert hagyományosan gazdag, színes, szabad a kulturális élete.
A politikus kiemelte, hogy a városnak egyetlen kötelessége van: biztosítani a feltételeket a kulturális területen dolgozók munkájához. A tervek szerint idén az önkormányzat több mint 4,5 milliárd forintot fordít kulturális, közművelődési intézményei működtetésére, a városban tevékenykedő kulturális szervezetek támogatására. Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtáros 1984-től 2007-ig a Csongrád Megyei Nemzetiségi Könyvtár munkatársaként, majd vezetőjeként dolgozott. 2000-ben megalapította a Szegedi Zsidó Hitközség könyvtárát. A szakember könyvtárosi munkája mellett kutat, publikál és tanít is.
Szűcsné Kolonics Erika fiatal korától táncolt az Üllési Fonó Táncegyüttesben. A Százszorszép Gyermekházban éveken át több száz fiatallal szerettette meg a néptáncot, részt vesz a szegedi néptáncfesztiválok szervezésében. 2008 óta kulturális menedzserként dolgozik a Szegedi Ifjúsági Házban, ahol olyan rendezvények kapcsolódnak a nevéhez, mint az A Capella Fesztivál és a Szegedi Ifjúsági Napok.

Nagy Károly festőművész kiemelkedően sokat tett a szegedi grafikai kultúra megismertetésért. Szegedi alkotókat bemutató tárlatokat szervezett éveken át Szabadkán és Turkuban, közreműködött a Szegedi Nyári Tárlatok és a Táblaképfestészeti Biennálék rendezésében. Festőművészként számos önálló kiállításon mutatkozott be Magyarországon és külföldön. A Szegedi Szépmíves Céhnek alapítója, jelenleg elnöke. Az ünnepségen Kölcsey-éremmel ismerték el Darázs József festőművész, Török János klarinétművész, Varga Laura fuvolaművész, Annus Gábor, a Tiszatáj folyóirat művészeti szerkesztője, Barnák László színművész, rendező, Szabó Anita és Balogh Csongor standard táncosok, T. Molnár Gizella főiskolai tanár, Farkas Lászlóné könyvtáros, a Délikert Napsugár Táncegyüttes, Antal Éva szabadúszó újságíró, Csúry László órásmester munkáját. Az elismerést a szegedi kultúrát támogató tevékenységért megkapta a Contitech Rubber Industrial Kft. is.

 Forrás: MTI

Magyar Kultúra Napja Csongrádban

Változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések átadásával köszöntik a magyar kultúra napját Csongrád megyében.Szegeden pénteken díszünnepségen adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket.

A 2010-ben elhunyt grafikusművész, Kass János nevét viselő galériában csütörtökön mutatják be Az első 30 év című kötetet, melyben a szegedi születésű alkotóról olvashatók visszaemlékezések. Kincses Szeged címmel pénteken a település közművelődési intézményeiről vetélkedőt tartanak, szombaton pedig a Városi kulturális piac elnevezésű rendezvényen mutatkoznak be ezek a szervezetek és a helyi művészeti csoportok. Különleges programnak ígérkezik az EDF Galériában pénteken este Márton Árpád író, újságíró és művészbarátainak Szó-virágok, mondat-fák című rendezvénye is. Hagyomány, hogy a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismeréseket a hódmezővásárhelyi születésű, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron veheti át vasárnap este Borsos Annamária zongoraművész-tanár és Kovács Zsuzsa színművész.

A Németh László Városi Könyvtárban pénteken mutatják be Bene Zoltán Az érdemes nemes Rózsasándor kalandjai – Betyárpikareszk című könyvét, hétfőn az Emlékpontban pedig Radnóti Miklós dedikációival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, melyeket Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész gyűjtött össze a Könyvvel üzenek néked című kötetben. Egy héttel később az Emlékpont galériájában Dömötör Mihály fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás Requiem egy téglagyárért címmel. Szentesen óvodások nemzetközi vers- és prózamondó fesztivált péntektől az Művelődési és Ifjúsági Házban, szombaton délután pedig körsétára várják a látogatókat a Kurca-parti városban. Makón a József Attila Múzeumban pénteken Sonkodi Rita festőművész alkotásaiból Fertődtől a Loire-ig címmel nyílik tárlat. Csongrádon a városi galériában Stéhlik Lajos festőművész Arcképek a múltból című emlékkiállítása látható péntektől.

Forrás: MTI

Szegeden megkezdődött a jégtörés

Elrendelte a jégtörés megindítását az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a jégtörés elrendelését a következő napokban várható jelentős lehűlés indokolja. A jégtörést egyelőre azokon a helyeken rendelte el a törzs vezetője, ahol a vízi létesítmények védelméért szükséges a jég terelése, a vízi közlekedés fenntartása. A jég törése vagy terelése ott is indokolt, ahol a jég zajlik hogy ne alakulhassanak ki jégtorlaszok – olvasható a tájékoztatásban. Az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik. A Dunán még nem alakult ki olyan helyzet, amely jégtörést igényel.

Az országban a káros jégjelenségek megelőzéséért a Dunán és a Tiszán azonnal bevethető 18 jégtörő hajó, további 2 jégterelő hajó pedig trailerrel tetszés szerinti helyre szállítható.

Forrás: MTI

Szmogriadó Szegeden

A szálló por magas koncentrációja miatt kedden Szegeden elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát – tájékoztatta a polgármesteri kabinet az MTI-t. Nyíregyházán ugyanakkor a polgármester visszavonta a füstködriadó tájékoztatási fokozatát a javuló levegőminőség miatt.

Szegeden annak érdekében, hogy ne növekedjen a szálló por koncentrációja, kérték az érintetteket, hogy mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát, az ezeket alkalmazó ipari létesítményeket pedig arra kérték, hogy negyedével csökkentsék a füstgázkibocsátást. A gépjárműhasználóktól azt kérték, hogy válasszák a tömegközlekedést. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi magaslégköri obszervatóriumának tájékoztatása alapján a légszennyezést csökkentő időjárási változás csak csütörtöktől várható a Tisza-parti városban – áll a közleményben. Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) környezet-egészségügyi igazgatóságának térképén kedden a szálló por magas koncentrációja miatt Szegedet jelölték a veszélyes levegő minőséget jelző piros, 14 másik települést – köztük a fővárost – egészségtelen levegő minőséget jelző narancssárga színnel.

Több városban, így Budapesten, Miskolcon, Sajószentpéteren, Debrecenben, Nyíregyházán hétfőn rendelték el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a levegő romló minősége miatt. Ezt az intézkedés Nyíregyházán kedden visszavonták.

Forrás: MTI

 

Modern gyógyszerészeti kutató laboratóriumot alakítanak ki Szegeden

A bőr égési sérülései, a szkleroderma és a nem gyógyuló végtagfekélyek gyógyításában várnak előrelépést abban az új gyógyszerészeti laboratóriumban tervezett kutatásoktól, melyet 180 millió forintos uniós és hazai alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a fejlesztéseknek köszönhetően az egyetem hatékonyabban kapcsolódhat be a nemzetközi gyógyszerkutatásokba például a ritka betegségek, a gyermekgyógyászati vizsgálatok, a bioterápia és a genetikai ismeretekre alapozott orvoslás területein. Az SZTE-n kialakítandó kutatólaboratórium a jelenlegi fejlett terápiás készítményeket kombinálja majd a klasszikus farmakológiai vizsgálatokkal. A laboratórium eszközei alkalmasak lesznek primer, ős- és elődsejtek, szövetek elkülönítésére, valamint tenyésztésére. Az új kutatóhelyen modern, nagy áteresztőképességű rendszerekkel történik majd a sejtek és szövetek vizsgálata. Emellett lehetőség nyílik a potenciális gyógyszerhatóanyagok speciális, szövet és sejtspecifikus tesztelésére, illetve olyan új biológiai útvonalak azonosítására, melyek a klasszikus gyógyszertani kutatások során használt rendszerekben eddig nem voltak vizsgálhatóak.

Az új laborban helyet kapnak fejlett sejttenyésztő és elkülönítő berendezések, egy a változásokat valós idejű követésére alkalmas fluoreszcens mikroszkóp alapú digitális képalkotó rendszer, illetve a gén és fehérje expressziós szinten végezhető molekuláris biológiai módszerekhez szükséges eszközök. A technológia alkalmas lesz ipari méretű gyógyszerhatástani mérések gyors és pontos, nagy adatmennyiséget szolgáltató méréseinek elvégzésére, az adott sejtek szövetregenerációs potenciáljának vizsgálatára és a sejtek differenciálódási képességének folyamatos követésére is – áll a közleményben.

Forrás: MTI

 

70 éves a szegedi bábszínház

Hetvenéves a szegedi Kövér Béla Bábszínház, az évfordulót több előadással és kiállítással is köszöntik vasárnap.

Kövér Béla Bábszínház, Szeged
Kövér Béla Bábszínház, Szeged

Kövér László igazgató emlékeztetett arra, hogy 1946. december 24-én mutatta be néhány lelkes középiskolás a János vitéz című bábdarabot Szegeden, és ezzel kezdetét vette a bábszínház története a Tisza-parti városban. Az évad során még négy darab került színre: Moliere A botcsinálta doktor, Arany János A bajusz és A Jóka ördöge, valamint Fazekas Mihály Lúdas Matyi című műve. Ezzel a szegedi az ország legrégebb óta folyamatosan működő bábszínháza. Az évente mintegy kétszáz előadást bemutató színház már a negyedik generáció számára nyújt szórakozást, tanulást a városban és a régióban – közölte az igazgató.

Az évfordulót három előadással köszöntik vasárnap. A Kamarateremben a legkisebbeknek szóló Göcögő című darabot játsszák, ezt a Nagyteremben Szabó Attila Sötétben nem látok aludni című meséje követi, délután pedig A három kismalacot láthatja a közönség. Ezen a napon kiállítás is várja az érdeklődőket, este pedig Gyuris György színháztörténész beszél a szegedi bábjátszás történetéről.

i > Kövér Béla Bábszínház

Forrás: MTI

 

Tömörkény Istvánra emlékeznek a szegedi múzeumban

Szakmai előadásokkal, kiállítással, műsorral és a nevét viselő díj átadásával emlékeznek a százötven éve született Tömörkény Istvánra pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – tájékoztatta Hegedűs Anita, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

“Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása (ritkasága) és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. [.] Világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz” – az utód, Móra Ferenc gondolata jól mutatja, mekkora hatással volt a szegedi múzeumra az egykori igazgató, Tömörkény István (1866-1917).

Főként íróként, újságíróként ismert: legendás alkotásain nemzedékek nőttek fel, kevesebben tudják, hogy Tömörkény István könyvtáros, néprajzkutató, természettudós és régész is volt, óriási szerepet játszott a szegedi múzeum fejlődésében, megerősödésében. Igazgatóként létrehozta a néprajzi és természettudományi tárat, és megnyitotta az érdeklődők előtt a múzeum épületét minden vásár- és ünnepnapon 10-13 óra között. Tömörkény István idén lenne 150 éves: a kerek évforduló alkalmából Tömörkény-napot rendez a szegedi Móra Ferenc Múzeum pénteken. Délelőtt néprajztudósok idézik fel munkásságát, és legnépszerűbb írásaiból hallhatók majd részleteket. Az emléknapon adják át a 2016-os Tömörkény-díjat, a múzeum szakmai elismerését, és délután nyílik az Aki a valóság párnáján álmodott. című Tömörkény-emlékkiállítást. A tárlaton bemutatják azokat a régészeti és néprajzi tárgyakat, melyeket ő gyűjtött-ásott, valamint kiállítják íróasztalát és róla készült fotókat, kéziratokat is.

Forrás: MTI

 

Szegedi összefogással rendezik meg a 2017-es Dóm téri ajándékkoncertet

A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett együttműködésével rendezik meg a 2017-es Dóm téri ajándékkoncertet.

Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója a produkcióról tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az ajándékkoncertet 2003-ban rendezte meg először a szabadtéri játékok akkori igazgatójának, Székhelyi Józsefnek az ötlete alapján. Ekkor fogalmazódott meg elsőként, hogy a fesztivál közönségének ajándékként biztosítsa a vezetés a szimfonikus zenekari élményt. Már az első alkalommal a kezdeményezés részesévé vált a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A koncertet jövőre a város három meghatározó kulturális intézményének együttműködésével augusztus 24-én rendezik meg, ezzel zárul a fesztivál 2017-es évadja.
Lukácsházi Győző, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója szerint a kezdeményezés egyik célja, hogy gyarapítsák a klasszikus zene hallgatóinak táborát, hiszen kevés olyan alkalom van, amikor egyszerre négyezer ember előtt tud játszani az együttes.

A műsor első részében Kodály Zoltán művei csendülnek majd föl a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából. A közönség a Páva-variációkat és a Galántai táncokat hallhatja, a zenekart a jövőre 80. születésnapját ünneplő Pál Tamás vezényli majd.

Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője közölte, a jövőre alapításának harmincadik évfordulóját ünneplő együttes egyik legnépszerűbb produkcióját, a Carmina Buranát adja elő a Dóm téren. A Carl Orff darabjára készült koreográfiát a kortárs táncszínházi produkciók között nemzetközileg is szinte egyedülálló módon már 15 éve repertoáron tartják, világszerte sikert arattak vele. A színpad méreteihez alkalmazkodva egy kicsit átalakítják a darabot, és a társulat húszfős tánckarral egészül ki.

Forrás: MTI