A magyar kultúra napja – Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket

Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtáros, Szűcsné Kolonics Erika közművelődési szakember és Nagy Károly festőművész kapta idén a Szeged Kultúrájáért díjat, az elismeréseket pénteken adták át Szegeden.

Botka László (MSZP) polgármester a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, hogy Szeged azért az, ami – élhető európai régióközpont -, mert hagyományosan gazdag, színes, szabad a kulturális élete.
A politikus kiemelte, hogy a városnak egyetlen kötelessége van: biztosítani a feltételeket a kulturális területen dolgozók munkájához. A tervek szerint idén az önkormányzat több mint 4,5 milliárd forintot fordít kulturális, közművelődési intézményei működtetésére, a városban tevékenykedő kulturális szervezetek támogatására. Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtáros 1984-től 2007-ig a Csongrád Megyei Nemzetiségi Könyvtár munkatársaként, majd vezetőjeként dolgozott. 2000-ben megalapította a Szegedi Zsidó Hitközség könyvtárát. A szakember könyvtárosi munkája mellett kutat, publikál és tanít is.
Szűcsné Kolonics Erika fiatal korától táncolt az Üllési Fonó Táncegyüttesben. A Százszorszép Gyermekházban éveken át több száz fiatallal szerettette meg a néptáncot, részt vesz a szegedi néptáncfesztiválok szervezésében. 2008 óta kulturális menedzserként dolgozik a Szegedi Ifjúsági Házban, ahol olyan rendezvények kapcsolódnak a nevéhez, mint az A Capella Fesztivál és a Szegedi Ifjúsági Napok.

Nagy Károly festőművész kiemelkedően sokat tett a szegedi grafikai kultúra megismertetésért. Szegedi alkotókat bemutató tárlatokat szervezett éveken át Szabadkán és Turkuban, közreműködött a Szegedi Nyári Tárlatok és a Táblaképfestészeti Biennálék rendezésében. Festőművészként számos önálló kiállításon mutatkozott be Magyarországon és külföldön. A Szegedi Szépmíves Céhnek alapítója, jelenleg elnöke. Az ünnepségen Kölcsey-éremmel ismerték el Darázs József festőművész, Török János klarinétművész, Varga Laura fuvolaművész, Annus Gábor, a Tiszatáj folyóirat művészeti szerkesztője, Barnák László színművész, rendező, Szabó Anita és Balogh Csongor standard táncosok, T. Molnár Gizella főiskolai tanár, Farkas Lászlóné könyvtáros, a Délikert Napsugár Táncegyüttes, Antal Éva szabadúszó újságíró, Csúry László órásmester munkáját. Az elismerést a szegedi kultúrát támogató tevékenységért megkapta a Contitech Rubber Industrial Kft. is.

 Forrás: MTI

Vince-napi vesszővágás Opusztaszeren

Vasárnap Ópusztaszeren kiderülhet, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák, a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, aki tanúi lehetnek az új borrendi tagok avatásának és újbort is kóstolhatnak – közölte az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.

Kodácz Csengele elmondta, a néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján, január 22-én tájegységenként különbözőképpen jósolták meg a várható szőlőtermést. “Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor vidám szüretre, gazdag termésre lehet számítani. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.

A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termésre következtetnek, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.

Több mint két évtizede ilyenkor avatják föl a házigazda, a Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagjait. A jelentkezőknek a fogadalomtételt megelőző próbatételen többek között bekötött szemmel kell fölismerniük a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t. A program zárásaként arra is fény derül, miként vált be a tavalyi jóslat, a vendégek ugyanis az emlékpark látogatóközpontjában megkóstolhatják a környékbeli gazdák újborát.

Forrás: MTI

 

Kézilabdacsarnok épült Mórahalmon

Szabványos méretű kézilabdapályával rendelkező sportcsarnok épült Mórahalmon.

Mórahalom Kézilabdacsarnok
Melegítő játékosok az új mórahalmi sportcsarnokban 2017. január 17-én. Az 508 millió forintból épült csarnok szabványos méretű kézilabdapályával rendelkezik. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Mocsai Lajos, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tiszteletbeli elnöke az átadóünnepségen elmondta, a kézilabda Magyarországon vitathatatlanul a második legnépszerűbb sportág. Olyan sport, amely gyermekek fizikai képességeinek javítása mellett komolyan hozzájárul szellemi fejlődésükhöz.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere hangsúlyozta, a sportcsarnok elkészülte mérföldkő a település sportfejlesztési koncepciójának megvalósításában. Első lépésként három labdarúgópálya készült el a kiszolgáló létesítményekkel, most pedig felépült a kézilabda utánpótlásbázisául szolgáló csarnok. Hozzátette, még az első félévben elkezdődik az uszoda építése, amely a vízilabda- és az úszósportot szolgálja majd. A tervek szerint jövőre pedig regionális utánpótlás-nevelési központként a cselgáncs is sportcsarnokot kap Mórahalmon. A politikus korábban közölte, hogy a gyermekek tervszerű tehetséggondozásához a szakmai hátteret a szakszövetségek biztosítják. A létesítményekben a járás gyermekei mellett várják a vajdasági fiatalokat is, Szabadka – az ásotthalmi átkelőn keresztül – csupán félórányira van Mórahalomtól.

Az 1900 négyzetméteres csarnok kivitelezője a Ferroép Zrt. volt. A hét hónap alatt megvalósult beruházás 508 millió forintos költségéből 348 millió forintot az MKSZ által jóváhagyott TAO-támogatás fedezett, az önkormányzat önereje 152 millió, a Tisza Volán SC hozzájárulása mintegy 8 millió forint volt.

Forrás: MTI

 

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Magyar Kultúra Napja Csongrádban

Változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések átadásával köszöntik a magyar kultúra napját Csongrád megyében.Szegeden pénteken díszünnepségen adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket.

A 2010-ben elhunyt grafikusművész, Kass János nevét viselő galériában csütörtökön mutatják be Az első 30 év című kötetet, melyben a szegedi születésű alkotóról olvashatók visszaemlékezések. Kincses Szeged címmel pénteken a település közművelődési intézményeiről vetélkedőt tartanak, szombaton pedig a Városi kulturális piac elnevezésű rendezvényen mutatkoznak be ezek a szervezetek és a helyi művészeti csoportok. Különleges programnak ígérkezik az EDF Galériában pénteken este Márton Árpád író, újságíró és művészbarátainak Szó-virágok, mondat-fák című rendezvénye is. Hagyomány, hogy a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismeréseket a hódmezővásárhelyi születésű, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron veheti át vasárnap este Borsos Annamária zongoraművész-tanár és Kovács Zsuzsa színművész.

A Németh László Városi Könyvtárban pénteken mutatják be Bene Zoltán Az érdemes nemes Rózsasándor kalandjai – Betyárpikareszk című könyvét, hétfőn az Emlékpontban pedig Radnóti Miklós dedikációival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, melyeket Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész gyűjtött össze a Könyvvel üzenek néked című kötetben. Egy héttel később az Emlékpont galériájában Dömötör Mihály fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás Requiem egy téglagyárért címmel. Szentesen óvodások nemzetközi vers- és prózamondó fesztivált péntektől az Művelődési és Ifjúsági Házban, szombaton délután pedig körsétára várják a látogatókat a Kurca-parti városban. Makón a József Attila Múzeumban pénteken Sonkodi Rita festőművész alkotásaiból Fertődtől a Loire-ig címmel nyílik tárlat. Csongrádon a városi galériában Stéhlik Lajos festőművész Arcképek a múltból című emlékkiállítása látható péntektől.

Forrás: MTI

Feltöltős SIM-kártyák adategyeztetése

Július 1-jén megszűnnek azok a feltöltős SIM-kártyás mobiltelefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződések, amelyekről nem nyilatkoznak az előfizetők – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendeletéből, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint a szolgáltató köteles értesíteni az előfizetőt az évenkénti adategyeztetés, valamint a személyazonosságot igazoló ellenőrzés érdekében. A személyazonosságot igazoló ellenőrzést a szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését megelőzően, vagy már megkötött előfizetői szerződés esetén adategyeztetés érdekében az előfizető által megadott adatok alapján végzi el. Ha a szerződő előfizető nem rendelkezik a személyazonosság igazolására alkalmas, magyar hatóság által kibocsátott okmánnyal, a szolgáltató a szerződő fél által személyesen bemutatott, Magyarországra történő beutazásra vagy magyarországi tartózkodásra jogosító okmány vagy engedély alapján végzi el az ellenőrzést. A jogszabály szerint a szolgáltató egy előfizetővel legfeljebb 10, egy üzleti előfizetővel 50 feltöltőkártyás szerződést köthet és tarthat fenn egyszerre és egy feltöltős SIM-kártya szerződés csak egy előfizetői hívószámra vonatkozhat.

A rendelet szerint a szolgáltató legalább két alkalommal köteles értesíteni az előfizetőt, hogy 2017. július 1-jén megszűnik azon feltöltős SIM-kártyás telefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése, amelyről nem nyilatkozik. Amennyiben pedig az előfizető egyáltalán nem nyilatkozik, valamennyi előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése megszűnik 2017. július 1-jén. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Országgyűlés tavaly november 22-i ülésén fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító javaslatot a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorításáról. Karl Károly, az NMHH hírközlésfelügyeleti főosztályvezetője korábban elmondta, körülbelül 4,8 millió előre fizetett díjú mobilszerződést tart számon a hatóság, ebből azonban nem mind mobiltelefonra vonatkozik, egy részük pedig valószínűleg alvó (inaktív) szerződés, illetve előfordulhat, hogy több szerződés van egy ügyfél nevén.

Forrás: MTI

Ötmilliárd forintos fejlesztési támogatás érkezett Makóra

A kormánnyal történő hatékony együttműködésnek köszönhetően ötmilliárd forintos fejlesztési támogatás érkezett 2016 végén Makóra – jelentette be Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön a Maros-parti városban.

A következő hónapokban elindulhat több kulturális, oktatási és sportlétesítmény építése, illetve rekonstrukciója, közterületek megújítása, és folytatódhat a térségi ivóvízminőség-javító program – mondta a politikus sajtótájékoztatóján.     Az önkormányzat emellett 2,8 milliárd forintra nyújtott be pályázatot a területi operatív programhoz egyebek mellett a Honvéd városrész komplex rehabilitációjára – tette hozzá. Makó és térsége ivóvízjavító programjának első, uniós támogatással megvalósult üteme 2015 decemberében zárult le. Annak érdekében, hogy a 17 településen élő 43 ezer lakos ellátása hosszútávon is biztonságos legyen, szükség van még kutak felújítására, hálózatrekonstrukcióra, a fertőtlenítés hatékonyságának javítására. Emellett a várhatóan 2019 elejére befejeződő fejlesztés keretében egy új terület vízellátását is kiépíthetik – közölte Farkas Éva Erzsébet.

A polgármester elmondta, hogy Makovecz Imre eredeti elképzelései alapján készülhet el a város új, háromszintes, 1840 négyzetméteres könyvtára 2018 márciusára. A 2,66 milliárd forintos kormányzati támogatás magában foglalja a könyvtár környezetének a belváros teljes arculatát megváltoztató rehabilitációját is. A Makói Levéltár 130 millió forintos támogatásnak köszönhetően új helyre kerül. Egy egykori óvodaépületet újítanak föl és alakítanak át úgy, hogy a tárolási kapacitás a későbbiekben is bővíthető lesz – tudatta a politikus.

A Páger mozi és rendezvényház helyi védelem alatt álló épülete 600 millió forintból újulhat meg. Már ősszel elkezdődhet a kivitelezés, a háromszintes épületben elsősorban civilek és fiatalok kapnak majd helyet. Makovecz Imre tervei közül a Hagymaház volt az első, mely megvalósulhatott Makón. Az 1998 októberében átadott épület külső homlokzatának és tetőszerkezetének rekonstrukciója történhet meg 130 millió forintból – sorolta a fejlesztéseket Farkas Éva Erzsébet. Az Erdei Ferenc téri sportpálya lelátójának építése a nyár elejére készülhet el 400 millió forintból, tao-támogatással. Az ezer négyzetméteres alapterületű épületben tíz öltöző kap helyet.

A Galamb József Mezőgazdasági Szakközépiskola épületének energetikai korszerűsítése 345 millió forintból kezdődhet el, a beruházás részeként eredeti formában állíthatják helyre a homlokzatot. A több mint háromszáz diákot oktató Almási utcai iskola tornatermét pedig 30 millió forintból újítják föl – mondta a polgármester.

Forrás: MTI

 

Szegeden megkezdődött a jégtörés

Elrendelte a jégtörés megindítását az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a jégtörés elrendelését a következő napokban várható jelentős lehűlés indokolja. A jégtörést egyelőre azokon a helyeken rendelte el a törzs vezetője, ahol a vízi létesítmények védelméért szükséges a jég terelése, a vízi közlekedés fenntartása. A jég törése vagy terelése ott is indokolt, ahol a jég zajlik hogy ne alakulhassanak ki jégtorlaszok – olvasható a tájékoztatásban. Az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik. A Dunán még nem alakult ki olyan helyzet, amely jégtörést igényel.

Az országban a káros jégjelenségek megelőzéséért a Dunán és a Tiszán azonnal bevethető 18 jégtörő hajó, további 2 jégterelő hajó pedig trailerrel tetszés szerinti helyre szállítható.

Forrás: MTI

Szmogriadó Szegeden

A szálló por magas koncentrációja miatt kedden Szegeden elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát – tájékoztatta a polgármesteri kabinet az MTI-t. Nyíregyházán ugyanakkor a polgármester visszavonta a füstködriadó tájékoztatási fokozatát a javuló levegőminőség miatt.

Szegeden annak érdekében, hogy ne növekedjen a szálló por koncentrációja, kérték az érintetteket, hogy mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát, az ezeket alkalmazó ipari létesítményeket pedig arra kérték, hogy negyedével csökkentsék a füstgázkibocsátást. A gépjárműhasználóktól azt kérték, hogy válasszák a tömegközlekedést. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi magaslégköri obszervatóriumának tájékoztatása alapján a légszennyezést csökkentő időjárási változás csak csütörtöktől várható a Tisza-parti városban – áll a közleményben. Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) környezet-egészségügyi igazgatóságának térképén kedden a szálló por magas koncentrációja miatt Szegedet jelölték a veszélyes levegő minőséget jelző piros, 14 másik települést – köztük a fővárost – egészségtelen levegő minőséget jelző narancssárga színnel.

Több városban, így Budapesten, Miskolcon, Sajószentpéteren, Debrecenben, Nyíregyházán hétfőn rendelték el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a levegő romló minősége miatt. Ezt az intézkedés Nyíregyházán kedden visszavonták.

Forrás: MTI

 

Modern gyógyszerészeti kutató laboratóriumot alakítanak ki Szegeden

A bőr égési sérülései, a szkleroderma és a nem gyógyuló végtagfekélyek gyógyításában várnak előrelépést abban az új gyógyszerészeti laboratóriumban tervezett kutatásoktól, melyet 180 millió forintos uniós és hazai alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a fejlesztéseknek köszönhetően az egyetem hatékonyabban kapcsolódhat be a nemzetközi gyógyszerkutatásokba például a ritka betegségek, a gyermekgyógyászati vizsgálatok, a bioterápia és a genetikai ismeretekre alapozott orvoslás területein. Az SZTE-n kialakítandó kutatólaboratórium a jelenlegi fejlett terápiás készítményeket kombinálja majd a klasszikus farmakológiai vizsgálatokkal. A laboratórium eszközei alkalmasak lesznek primer, ős- és elődsejtek, szövetek elkülönítésére, valamint tenyésztésére. Az új kutatóhelyen modern, nagy áteresztőképességű rendszerekkel történik majd a sejtek és szövetek vizsgálata. Emellett lehetőség nyílik a potenciális gyógyszerhatóanyagok speciális, szövet és sejtspecifikus tesztelésére, illetve olyan új biológiai útvonalak azonosítására, melyek a klasszikus gyógyszertani kutatások során használt rendszerekben eddig nem voltak vizsgálhatóak.

Az új laborban helyet kapnak fejlett sejttenyésztő és elkülönítő berendezések, egy a változásokat valós idejű követésére alkalmas fluoreszcens mikroszkóp alapú digitális képalkotó rendszer, illetve a gén és fehérje expressziós szinten végezhető molekuláris biológiai módszerekhez szükséges eszközök. A technológia alkalmas lesz ipari méretű gyógyszerhatástani mérések gyors és pontos, nagy adatmennyiséget szolgáltató méréseinek elvégzésére, az adott sejtek szövetregenerációs potenciáljának vizsgálatára és a sejtek differenciálódási képességének folyamatos követésére is – áll a közleményben.

Forrás: MTI