A gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden

Vállalkozások és az akadémiai szféra együttműködésével a gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden uniós támogatással – tájékoztatta a konzorciumot vezető Solvo Biotechnológiai Zrt. az MTI-t,

A Solvo Biotechnológiai Zrt., a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. és a Biospirál-2006. Fejlesztő és Tanácsadó Kft. alkotta konzorcium mintegy 594 millió forint uniós támogatást nyert gyógyszerfejlesztések során alkalmazható reagens és szolgáltatáscsomag kialakítására. A közlemény szerint a gyógyszerkutatás egyik legkritikusabb fázisát az úgynevezett ADME-vizsgálatok jelentik, melyeken kiderül a legtöbb gyógyszerjelölt-vegyületről, hogy alkalmas-e további fejlesztésre. A kutatók ilyenkor azt vizsgálják, hogy a tervezett gyógyszermolekula felszívódik-e, illetve ezt követően milyen szervekbe kerül, hogyan bomlik le, és mennyi idő alatt hagyja el a szervezetet. Ezekben a folyamatokban a biológiai membránokon keresztüli anyagáramlást szabályozó, úgynevezett transzporter fehérjék kulcsszerepet játszanak.

A 738,32 millió forintos összköltségvetésű projekt keretében a Solvo Zrt. partnereivel olyan új, biztonságosabb gyógyszerfejlesztési módszereket dolgoz ki, amely segítségével hatékonyabban lehet vizsgálni a gyógyszermolekulák és transzporter fehérjék kölcsönhatását, és így jobban megérthetők e folyamatok lehetséges következménye. A Solvo Biotechnológiai Zrt. egy háromfős garázscégből lett Magyarország legnagyobb független biotechnológiai vállalkozása. Fő tevékenysége a különböző, fejlesztési fázisban levő gyógyszermolekulák és a gyógyszer-rezisztenciáért felelős fehérjék kölcsönhatásának vizsgálata. A cég által világszerte forgalmazott tesztrendszerek használatát immár az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) és európai megfelelője (EMA) is előírja a gyógyszerkutató cégek számára, óriási piaci előnyt biztosítva ezzel a vállalkozásnak.

A Solvo Zrt. negyven országban több mint 500 ügyféllel és 130 termékkel és szolgáltatással mára saját területén világviszonylatban is piacvezető. A cég foglalkoztatotti létszáma több mint nyolcvan fő, a kutatók fele PhD-fokozattal rendelkezik. A Solvo Zrt. 2015-ös árbevétele meghaladta az 1,4 milliárd forintot, 2016-ra ezt mintegy 16 százalékkal növelte.

Forrás: MTI