Teknővájás

A teknővájás mestersége

A Lajtorja Program mesterségekkel foglalkozó cikksorozatában most egy kihaló foglalatosságról nyújtunk képet. Maga a teknővájás a maga specialitásaival kivész, már nagyjából ki is veszett a gyakorlatból, de mibenlétét, körülményeit, érdemes megvizsgálni, mert szociologikus modellje többet jelent puszta önmagánál, és olyan újabb-idős keletű hiányokra, pótlandó mai hézagokra világít rá, amelyek a lehetőségek tárgyi pontosítású keresésére ösztökélnek.

A fateknő-készítés – mosáshoz, kenyérdagasztáshoz – az ezt kiegészítő baltanyél-csinálással, fakanál-favilla-fatányér-előállítással, szakajtó-formázással egykor országszerte elsősorban a cigányság egyik elismert, tartós megélhetés-biztosító tevékenységét jelentette. Ma még lehet itt-ott találni, ha nem is 80, de 60 év fölötti korú cigányembereket, akik jól ismerik a fateknő-csinálás legkiforrottabb hagyományos forszait, de maguk sem fognak már bele egy-egy ilyen termék újonnani kimunkálásába – fiatalon sem volt ez könnyű munka – , fiaik pedig már az idetartozó munkafogalmakat sem vették át tőlük. Ezek az apák viszont a nagyapáktól átvették még egy régebbi szokáskulturális gyakorlat emlékét, amelynek nyomaival maguk is találkoztak kiskorukban. A teknővájók nem vártak vásárokra: portékáikkal az adott megyében meg esetleg a legközelebbi szomszédosban rendszeresen járták a falvakat – ők vagy családtagjaik.  Pénzt nagyon keveset vittek haza ebből, de kedvelt árukínálók lévén szalonnát, oldalast, krumplit, lisztet, paszulyt, lencsét, tojást, hagymát megbízhatóan eleget kaptak a körutakon.  Otthon pedig a maguknak félretett tekenőben máris dagaszthattak kenyeret. Valaha tehát működött egyfajta spontán „szociális gazdasági” modell. Ez, úgy fest, nem tud itthon más, korszerűbb morfológiával spontán módon megújulni, de ennek oka lehet a kedvezőtlen törvényi környezet is, amin pedig lehet változtatni. Továbbá: a direkt segítség változtathat a túlhátrányos szituáción úgy is, hogy a tehetetlenséget idővel olyan aktivitás váltsa fel, amely már nem szorul a korábbi fokon segítségre.

Napjainkban egyébként rönkhöz jutni sem lehet úgy, mint egykoron erdő szélén lakva. A teknővájáshoz kellő fatörzset ma telepről kéne venni tekintélyes áron és nem hazahúzni az udvarra, hanem géperejű járművön   szállítani.

Első dolog a fakiválasztás volt. Ha a megfelelő tartású fából való fatörzs-szelvény hosszú, két-három méteres volt, négy teknőre is jó, azt kettőbe kellett fűrészelni.  A teknőhöz az 1 méter 40 centis fatörzs az ideális. A megfelelő méretű rönköt két félhenger alakú félrönkké hasították, ékek beütésével, majd fejszecsapásokkal. A félrönköt lefektették lappal fölfelé és  megkezdődött az úgynevezett  „nagyolás”: nagyrészt kiszedni a félrönk belsejét, hol a balszél mentén, hol a jobbszél mentén befelé kisbaltázva, közben néha kisöpörgetni a fatörmeléket és élezőkővel újólag megkezelni a baltát. Nagyolás után lappal lefelé fordult a félrönk, hogy lebaltázzák a kérget, gömbölyűbbre faragják a hajlatokat, eképpen pereme és a két végen füle legyen a leendő teknőnek.  Majd megint megfordult a rönk: a „tisztázás” végett. Ehhez „kapocskát” használtak, kiskapa-forma, görbülő pengéjű faragószerszámot. Előbb a középmedence egyik vége felől, majd a másik vége felől simították le a vájatot egyenletesen görbülőre és határozott szélűre, majd kétnyelű gyalukéssel megdolgozták a teknő-alak tetejét, hátulját, oldalát és a fülperemeket. Rácsiszoltak és jöhetett másnap a következő félrönk. A fakanalakat, fatálcákat nem csiszolták úgy ki, mint ma az akár házi készítésűeket is szokás (kisgép segítségével). Minden késnyom látszott, de sok faeszköz így lett komolyan véve, így tetszett valaha.

A VKB Nonprofit Kft.-nek most is így tetszik…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
ESZA Széchenyi2020

Szegedi kézműves hagyományok

A Lajtorja Program kézművességgel foglalkozó cikksorozatában olyan írásokkal is jelentkezik a VKB Nonprofit Kft., amelyek egyes régiók, települések tájjellegű kézműipari hagyományait mutatják be. Nagy múltú helyi mesterségek, táji termékek nyomában ezúttal a Csongrád megyei Szegedre és környékére vetünk pillantást.

Néptánc, népzene tekintetében a „dél-alföldi” jelző nem az egész Dél-Alföld, hanem éppen az Alsó-Tisza-vidék folklórjára vonatkozik, főleg Sándorfalva, Tápé és Apátfalva határozták meg a karakterét. Sándorfalva és Tápé közigazgatásilag már beolvadtak Szegedbe; Apátfalva viszont jóval  keletebbre, Makón is túl, a Maros partján fekszik. A köztes terület telepes falvai, tanyái, tanyabokrai ugyanazt a hagyománykultúrát képviselik, mint a szegedi alsóváros. Az errefelé régebben készített hangszerek: csimpolya-jellegű duda, tekerőlant (e kettő kombinációja szerepelt leggyakrabban a tanyasi mulatságokon), a citera, valamint a délszláv eredetű tambura. Kevésbé jellemzően, de dorombot is használtak.

Szeged környéke a Tisza–Maros torkolatvidéki humuszos talaj és a kedvező napossági tényező együttese miatt legideálisabb helye a hazai fűszerpaprika-termesztésnek; a Duna mellékén csak Kalocsa   fogható hozzá.  A 20. század második negyedében végbemenő élelmiszeripari átalakítás (nagyrendszerbe vont üzemszerű termesztés, szárítás, paprikaőrlő malmok koordinálása stb.) szerencsés vonása volt, hogy nem törölte el, hanem kiegészítő szerepre meghagyta az apróföldes és tanyasi kistermelők igen eleven paprika-kultikus életvitelét, amelyet a nagyüzemi oldal terményfelvásárlása még biztonságosabbá tett. Még a háború utáni államosításokkor sem szűnt meg ez a kettősség: a sok kistermelő de jure belülre került a nagy állami paprikavállalaton, de facto viszont ugyanúgy munkálkodott otthona körül, mint azelőtt. Körükben sokáig megmaradtak a helyi előállítású karók, „útalló”-zsinórok, vasfogú gereblyék, tapicskolók, rózsafejes locsolók, palántaszedő kisszékek, tepsiforma füles ládák. Szerencsére Szőreg – immár szegedi városrész – rózsakertészeti hagyományápolását sem verte szét a téeszesítés, és a szőregi rózsa megúszta a magánosítási időszak viszontagságait is. A helyi halászlé- és házitarhonya-készítési módozatok szintén máig elevenek.

A régi lóvásáros, halkereskedős, gabona- és dohány-hajórakományos Szeged iparosainak rengeteg valaha nevezetes terméke süllyedt már feledésbe: zsindely-különlegességek, speciális építésű bárkák, halász-eszközök, bográcsok, messze földről jöttek által is vásárolt talicskák, cserépkészletek, házi főzésű szappanok. Néhány delikát holmi azonban fennmaradt, azaz néhány helybéli  ma is foglalkozik bizonyos régtől nevezetes termékek előállításával. A hajdani világraszóló halbicska-fajták, rugós szerkezetű, pl. gyöngyháznyelű halszelő eszközök mai szuvenír-változatai inkább csak szimbolikus emlékeztetők: a gyöngyházat gyöngyházas hatású celluloid helyettesíti.  A szegedi papucs, amellyel az utcák kikövezésétől fogva számos mesterség-öröklő család látta el a tájék népviseleti igényeit, majd az 1930-as évektől a turistákat is, még nagyjából megfelel a régi mesterdaraboknak, csak már alig készül belőle. Kopogós sarkú, többnyire bársonyból varrott, leggyakrabban pillangós vagy mezei-virágos (pipacs, nefelejcs stb.) és kalászos hímzéssel díszített női lábbeli ez. Egy bizonyos méretet egyetlen kaptafán varrnak, vagyis használatba vétel után kell eldőlnie, hogy a két párdarab közül melyik hajlik inkább a jobblábra idomulni és melyik a ballábra.  Védettséget élvez, és ha hungarikumnak is nyilvánítják, valószínűleg többen kezdik tanulni a készítését, mint az épp elmúlt  pár évtizedben.

Nemcsak népi iparművészeket várnak e szép területek, hanem bárkit, aki hasonló igényességgel és lelkülettel élteti a hagyományt jelenkori kreativitással.

A VKB Nonprofit Kft. bátorítja és felkarolja a vállalkozókedvűeket a Lajtorja-Program keretében.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
ESZA Széchenyi2020