Utoljára látható nyáron a Mamma Mia! a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a népszerű ABBA-musicalre már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, így új előadást hirdettek meg július 6-ra – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Fábián Barbara közölte, hogy a Mamma Mia! abszolút rekorder a Dóm téren: 2014 óta, az idei estékkel együtt összesen 17 alkalommal várják a nézőket a produkcióra, ráadásul egymást követő években. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 70 ezer ember láthatja a fesztiválon a sikerdarabot – ez egy teljes Szabadtéri-évad nézőszáma. A musical 1999. áprilisi ősbemutatója óta a világon először Szegeden került színre non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. A darab a londoni West Enden és a New York-i Broadway-n is hatalmas sikerrel fut, 2008-ban pedig film készült belőle. Világszerte csaknem 180 városban, több mint 54 millió néző előtt játszották már az ABBA 27 slágerét felvonultató darabot. Elhangzik benne többek közt a Dancing Queen, a Knowing Me Knowing You, a Super Trouper és a Mamma Mia! is. A produkció hazai kőszínházi premierjét 2014 szeptemberében tartották a Madách Színházban.
A nagy sikerű musical plusz előadására bérletek válthatók három konstrukcióban. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 30-i, harmadik előadásával párban a musical mellett olyan sztárokat is láthatnak a nézők a Shakespeare-vígjáték szerepeiben, mint Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Görög László vagy épp Elek Ferenc. A Mamma Mia! mellé választható a tavalyi szuperprodukció, az Ének az esőben és az egyik legjobban várt idei bemutató, a Veréb Tamás, Muri Enikő és Vágó Bernadett főszereplésével készülő A Notre Dame-i toronyőr is – jegyezte meg a sajtóreferens.
Forrás: MTI