Tömörkény Istvánra emlékeznek a szegedi múzeumban

Szakmai előadásokkal, kiállítással, műsorral és a nevét viselő díj átadásával emlékeznek a százötven éve született Tömörkény Istvánra pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – tájékoztatta Hegedűs Anita, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

„Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása (ritkasága) és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. [.] Világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz” – az utód, Móra Ferenc gondolata jól mutatja, mekkora hatással volt a szegedi múzeumra az egykori igazgató, Tömörkény István (1866-1917).

Főként íróként, újságíróként ismert: legendás alkotásain nemzedékek nőttek fel, kevesebben tudják, hogy Tömörkény István könyvtáros, néprajzkutató, természettudós és régész is volt, óriási szerepet játszott a szegedi múzeum fejlődésében, megerősödésében. Igazgatóként létrehozta a néprajzi és természettudományi tárat, és megnyitotta az érdeklődők előtt a múzeum épületét minden vásár- és ünnepnapon 10-13 óra között. Tömörkény István idén lenne 150 éves: a kerek évforduló alkalmából Tömörkény-napot rendez a szegedi Móra Ferenc Múzeum pénteken. Délelőtt néprajztudósok idézik fel munkásságát, és legnépszerűbb írásaiból hallhatók majd részleteket. Az emléknapon adják át a 2016-os Tömörkény-díjat, a múzeum szakmai elismerését, és délután nyílik az Aki a valóság párnáján álmodott. című Tömörkény-emlékkiállítást. A tárlaton bemutatják azokat a régészeti és néprajzi tárgyakat, melyeket ő gyűjtött-ásott, valamint kiállítják íróasztalát és róla készült fotókat, kéziratokat is.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?