Az ágy-elhelyezés keleti fortélyai Japánban könnyedebbek, mint a szigorúbban kötött ó-kínai hagyományban.
Az Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban legutóbb, amikor preventív egészségi szempontok szerint írtunk az ágyak, ágyrészek választhatóságáról, az ágy-elhelyezésre alig tértünk ki; most hosszabban lesz szó erről is.
A tradicionális japán lakóházakban – amelyek a fokozott természeti katasztrófaveszély miatt (földrengés, tüzek, tengerrengésből adódó és folyami áradások), könnyűszerkezetes, könnyen újjáépíthető, favázas, kartont alkalmazó, gipszvakolatos objektumok – a belső terek határai mobilan variatívak.
Mivel a főfalakon sincs nagy teher, a tolófalak (vertikális panelek) mozgatásával akár hatalmas helyiség is kialakítható ugyanabban a házban, amelyet az imént még sok kis helyiségre oszló lakterületként jártunk be. Kő-, vagy betontömbök ezeknek az épületeknek az esetében csak az alsó padlózatot tartó, megemelt alj-gerendázat, illetve a vázoszlopok támasztékaiként játszanak szerepet. A nem- vízcsapos helyiségekben a padlót padlógyékény (szalmaalapú, sásréteges tatami) fedi, nagy szelvényekben; ezeken mezítláb vagy zokniban járnak (a cipők, saruk a házelőszobában maradnak). A hálóul kijelölt helyiség napközben másféle funkcióval, akár megszűkítve-megbővítve is használható, a tatami más rendbe csúsztatgatásával, hiszen az ágyak nappal eleve nincsenek szem előtt. Faliszekrényben állnak ugyanis, lévén, hogy a futon-ágynak nincs keményszerkezetes váza. A futon háromrészes: a derékalj gyapot- vagy gyapjútömésű selyem, a hozzákapcsolható paplanrész hasonló töltésű, a párnarész kicsi, viszonylag kemény. Este a futont a tatamira helyezik (télen dupla derékalj kerül alulra, és fűtőelem is kerül bele). Európai típusú ágy hagyományos japán házba nem vihető, mert tönkreteszi a tatamit. Mivel a helyiség nincs megrakva bútorokkal, lámpákkal, így „európai kérdések”, mint például, hogy mekkora legyen az ágy körbejárhatósági sávja (többnyire inkább ágy-félkörről beszélhetünk), nem merülnek fel. A futon-ágy fejrészétől kissé feljebb el szoktak helyezni egy hosszú, hasáb alakú keménypárna-félét, amely nyújtott karral elérhető, és amelyre este kislámpa állítható. A futon lehelyezésekor gondot viselnek arra, hogy ébredéskor a rálátótérben a szemnek kedves (vagy serkentő módon szép) hatáselemek legyenek: egy oldalt bevetülő napfény-sáv, egy tolófal vagy tolóajtó különleges díszfestése, vagy a ház szögletes falfülkéje, benne fali tekercskép és virágváza, ikebana-elrendezésű csokorral stb. Bár a hagyományos japán beltéri színkultúra alapelve a nyugalmas harmóniaelv, a finom eltérésekkel történő, mértékletes játszódás, itt-ott mégis szeretnek ellentétet hangsúlyozó
díszeket elhelyezni, mint amilyen egy csillogó fekete, hajlatos kerámiatál, benne szögletes, fehér, matt felületű kövecskékkel.
Az alkalmazott geofizikai kutatásokkal foglalkozó német Hans-Joachim Kümpel az évezredvégen feltalálta és kifejlesztette „a földrengésbiztos ágyat”, amely bizonyos mélyrezgést érzékelve pár másodperc alatt fémketreccel és felfúvódó légzsákokkal veszi körül az ágyban fekvőket, vagy az ágyon elhelyezett dokumentumokat, holmikat. Az ilyen képességű ágy egyelőre igen drága, mégis Görögországnak, Törökországnak és Iránnak valamivel erősebb a találmány iránti érdeklődése, mint a náluknál jómódúbb Japáné. El vannak maradva ugyanis Japán mögött a földrengésbiztos építkezés elterjedtségében.
Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Kapcsolódó weboldal: Anfineo
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom